A szerv nyilvántartásai

 

A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 61. § (1) bekezdése értelmében „A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, valamint arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetve terjessze.”
A közérdekű adat fogalmát a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény határozza meg. Ennek értelmében közérdekű adat „az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv vagy személy kezelésében lévő, valamint a tevékenységére vonatkozó, a személyes adat fogalma alá nem eső, bármilyen módon vagy formában rögzített információ vagy ismeret, függetlenül kezelésének módjától, önálló vagy gyűjteményes jellegétől”.
Az Alkotmányban foglalt jog érvényesülését ugyanezen törvény 20.§-a biztosítja annak kimondásával, miszerint „a közérdekű adat megismerésére irányuló kérelemnek az adatot kezelő szerv a kérelem tudomására jutását követő legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban 15 napon belül, közérthető formában tesz eleget.”
A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény 19. § (1) alapján az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv vagy személy a feladatkörébe tartozó ügyekben köteles elősegíteni és biztosítani a közvélemény pontos és gyors tájékoztatását. Ennek érdekében e szervek évente értesítik az adatvédelmi biztost a személyes adatokkal, illetve a közérdekű adatokkal kapcsolatos elutasított igényekről, valamint az
A hivatal által fenntartott adatbázisok, illetve nyilvántartások jegyzéke:

Igazgatási és Hatósági Iroda:

Építésügyi Iroda:

  • Építési szabályzatok (rendeletek, KVSZ, stb…)
  • Építésügyi-eljárási bírságok
  • Építmény nyilvántartás
  • Építésügyi hatósági ellenőrzés
  • Helyi építészeti értékek


Pénzügyi Iroda:

Okmányiroda

Gyámhivatal:
A gyámhivatal nyilvántartást vezet,

  • az általa megállapított és folyósított pénzbeli ellátásokról,
  • az ideiglenes hatállyal elhelyezett, valamint az átmeneti és a tartós nevelésbe vett gyermekekről,
  • a gyámság és gondnokság alatt állókról,
  • a gyermekek minden olyan vagyonáról, amely nem tartozik a szülő kezelésébe,
  • a vagyonnal rendelkező gyermekről,
  • az általa engedélyezett gyermekvédelmi szolgáltatásokról és az ellenőrzéssel kapcsolatos döntésekről,
  • általa pártfogolt fiatalkorúakról.